hunhagyomany

 

A magyarok bejövetele(mozgókép)

A Székely Nemzet története és alkotmánya(1927)

Emese Álma Enciklopédia Humana

Csíki Székely Múzeum

Kultúrális Enciklopédia

 

 



Megosztás


Több ilyen zene keresése itt: Nyers Csaba és a tarsolyosok





Szavazás
A hagyományőrzésről
Szerinted szükséges a mai világban a hagyományőrzéssel foglalkozni?

igen,fontosak a gyökereink
igen,mert a múltunk nélkül jövőnk sincs
nem,már senkit sem érdekel
nem foglalkozom ilyesmivel
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2008-10-03
 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hír-Blog

A sivatagban is építkeztek a sumérok

Mult-kor történelmi portál

Négyezer éves sumér települést tártak fel Irak déli részén. A régészeti helyszín Dzikár tartományban, Nasziríjától 80 kilométerrel dél-keletre, a sivatagban, az ókori Ur városának közelében található.

"Falakat tártunk fel, valamint sarokpilléreket, amelyeken a III. uri dinasztia korából származó sumér feliratok vannak" - közölte Abdul Amir al-Hamdani, a tartományi régészeti hivatal vezetője. A leleteket sorolva elmondta, hogy sarlókat és késeket találtak. A tárgyak korát négyezer évesre becsülik, vagyis a III. uri dinasztia harmadik királya, Amir-Szín (i.e. 2046-2038) uralkodásának idejéből származnak.

"A régészeti helyszín megváltoztatta a sumér településekről alkotott nézeteinket. Mindeddig úgy hittük, hogy folyók, vizek mellett építették fel városaikat, ez viszont a sivatagban van" - hangsúlyozta al-Hamdani. Ez persze nem zárja ki azt a tényt sem, hogy a környezeti viszonyok akkor is egész mások lehettek, így a település még nem a sivatagba épült, és a klíma később lett szárazabb.

Ur, amelyet a bibliai hagyomány szerint Ábrahám szülővárosának tartanak, a mai Tell-Mukajjár mellett található. A várost az Eufráteszből kiinduló csatorna vette körül, így a Perzsa-öböl legnagyobb forgalmú kikötőjeként ellenőrizhette a folyó kereskedelmét. Az i.e. 3. évezred folyamán gazdasági, politikai és kulturális szempontból is Dél-Mezopotámia egyik legfontosabb sumér városa volt, a III. uri dinasztia idején (i.e. 2112-2004) pedig az egész Közel-Kelet vezető hatalma lett.

Kereskedelmi és katonai befolyása a Tigris és az Eufrátesz mentén a későbbi Asszíria és Észak-Szíria területéig terjedt. I.e. 2004-ben a város hatalmának egy elámi betörés vetett végett, amelynek során Urt részben lerombolták, Ibbi-Szín királyt pedig fogságba vetették. Néhány év múlva az I. iszini dinasztia alapítója, Iszbí-Erra visszafoglalta, ezután a város magához tért, és újból a tengeri kereskedelem központja lett. I.e. 1740-ben Szamsuilúna babiloni király rombolta le ismét, és ezután elvesztette jelentőségét.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
http://mimagyar.hu
Hír-Plusz
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 


free counters

Google PageRank
 

 

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon