Nyugat-Európában a kőkorszak után a réz használata sok helyen az ún. harangedényekhez és néhány jellegzetes tárgytípushoz kapcsolódott. A Harangedény-kultúra leletei Marokkó északi részétől kezdve, Szicílián és a brit szigeteken át Lengyelországig és hazánkban a Csepel-szigetig terjedtek el. A kultúrára jellemző, hogy általában nagyobb folyók és a tengerpart mentén terjedt el.

Az európai őstörténet egyik legimpozánsabb edényének számító névadó vezérlelet fordított harang formáját sávos-geometrikus díszítés borította, mely időnként mészbetétet is tartalmazott. Az edényeket helyenként festették is. Magának az edénytípusnak az elterjedését a sörivás kultúrájának terjedésével hozták összefüggésbe brit kutatók, melyet megerősíteni látszanak a legújabb természettudományos vizsgálatok Spanyolországban.

A kultúra legtöbb magyarországi lelőhelyét Budapest környékén tárták fel (Albertfalva, Békásmegyer, Budakalász, Csepel-sziget, Szigetszentmiklós, Tököl). Az ásatások tanúsága szerint a kultúra népessége gerendavázas, paticsfalú házakban élt. Budakalászon az M0-ás útgyűrű megelőző feltárásának keretében felszínre került 1070 síros harangedényes temető a kultúra legnagyobb temetője Európában, és mellette a Szigetszentmiklóson feltárt 220 temetkezés is kiemeli a hazánkban előkerült leletek jelentőségét.