Dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria

"Egy nép történelme erkölcsi vagyon, amit minden hű fia gyarapítani törekszik."

A szerző előszava A magyar történettudományi szakirodalom ide s tova már 200 éves és kétszáz esztendő után ez a könyv az első, amely népünk honfoglalás-előtti történetét összefüggően tárgyalja. Ennek okát, részletesen és kímélet nélkül kielemezve, meg fogja találni az olvasó e mű lapjain. Ez a könyv, bármilyen hosszadalmas előkészülettel s szinte legyőzhetetlen nehézségek árán készült is, hiányos és sok sok kívánni valót hagy hátra. A szakember előtt szolgáljon azonban mentségül két nehéz körülmény. Az egyik az, hogy a szakmunka és a művelt közönséget is érdeklő szintézis két merőben különböző és összeegyeztethetetlen műfaj, s mivel az emigrációban u.n. szakmunkát kiadni lehetetlen, egy népszerűsítő összefoglalás pedig szak-alátámasztás nélkül nem érdemel hitelt, ezt a munkát kétféle szempont szerint kellett megírni s a kétféle szempont széttépte a feladatot. A másik az, hogy ezt a könyvet a szerző nem egy egyetem magyar történelmi intézetének kellőképpen felszerelt tanári szobájában s szakképzett fiatal kutatók segédletével írta, hanem egy merőben más természetű kenyérkereseti munkája mellett a pihenéséből elrabolt idejében, elmondhatatlanul nehéz, teljesen magánosan végzett és igen szűkre szabott lehetőségű kutatómunka alapján. Hogy ily körülmények között egyáltalán szabad volt-e ezt a munkát megírni, arra annak a kétszáz meddő esztendőnek a szemrehányása felel, mely alatt ezt a könyvet a magyar történettudomány elmulasztotta létrehozni. A könyv anyaga, anyagkezelése, felfogása és konklúziói egyaránt merészek és forradalmiak, a tökéletlen emberi ész minden jószándékú alkotásának kijáró elnézés határain belül azonban, a szerző harminc ötéves történészi múltjával vállalja a felelősséget értük. A könyv anyagának kiegészítése, a tévedések kiigazítása egy a múlt nagy tévedését bátran felszámoló s a jelen kísérlettel tört új ösvényen bátran elinduló új magyar történész-nemzedék feladata lesz, akik remélhetőleg kedvezőbb körülmények között fogják folytatni azt, amit az itt következő mű szerzője olyan kedvezőtlen körülmények között indított el. E sorok írója hittel hiszi, hogy a nemzetünket ért szörnyű katasztrófa után a nagy és közömbös világ száz egyetemén készülődő új magyar történész-nemzedék egy a múltban otthon - sajnos - meg nem értett, egyszerű, két tömör mondatban kifejezhető hivatási metafizika alapjáról fog elindulni: Egy egyetemes történettudomány, amelynek a puszta igazságkeresésen kívül más célja is van, abszurdum. De egy nemzeti történettudomány, amelynek a puszta igazságkeresésen kívül más célja nincs, szintén az. Idegenben, a hontalanság tizenkilencedik esztendejében dr. Padányi Viktor. ". . .Itt van a régi tompa nóta, Mely süket ködben lapult Vitéz, bús nagyapóink óta" TÖRTÉNETSZEMLÉLETÜNK KRTIKÁJA. I. "BARBÁROK" ÉS "CIVILIZÁLTAK" Mikor az európai társadalomtudomány a 19. században felállított egy történelmi értékelméletet, amely az ókori és a középkori népeket életformájuk alapján emberi értékükben; faji minőségükben osztályozta "letelepedett", tehát felsőrendű, és "nomád", tehát alacsonyrendű kategóriákká, nem vette észre azt az egyébként hangosan kiabáló tényt, hogy a kontinenseknek nemcsak parti régiója, hanem belseje is van, és az ókor kezdetén a nagy vizetlen térségek közlekedés - és ennélfogva társadalmak - híján vagy teljesen lakatlanok voltak, vagy legfeljebb kisebb folyók, patakok vidékén apró fejlődésre képtelen diaszpórák vegetáltak rajtuk. Az emberiségnek hosszú évezredek fejlődésén kellett átesnie, míg képessé vált egy olyan civilizációs forma kimunkálására, amelynek segítségével a társadalomképződés belső kontinentális térségeken is lehetővé vált. Ennek a civilizációs formának kimunkálása forradalmat jelentett az ókori emberiség életében, hiszen a vízhez kötöttség bilincséből szabadította ki az embert. Az a korszakalkotó társadalomtörténeti esemény, amely a társadalomformálódást a kontinentális belső terekben is lehetővé tette s ezzel négyzetkilométerek tízmillióin indította el a történelmi értelemben vett életet, a lovaglás és a lóvontatás feltalálása volt, amely egy csapásra megszázszorozta a föld "lakható" felületét. A helyhez kötött "parti" civilizáció-forma mellett a lovas civilizációs forma létrehozása az emberi intelligenciának egyik legnagyobb történelmi teljesítménye, hiszen az első csupán emberen kívül fekvő a priori tényekhez való alkalmazkodás volt, a második azonban teljes egészében emberi alkotás, és hogy miért vall "felsőbbrendűségre" az első és miért jelent "alsóbbrendűséget" a második, azt csak a 19. század európai tudósa tudná megmondani. Ez a forma, amit az a körülmény hívott életre, hogy természetes útrendszerek, kiterjedt folyóvidékek, mediterráneumok kevés helyen adódnak, a Kr. e. 3. évezredben jött létre. Ennek a formának, mely két évezreden át élettel, történelemmel, társadalmakkal töltötte fel a "parti" jellegű sávok mögött ásítozó belső kontinentális térségeket és kiterjedt politikai kötelékek létrejöttét tette lehetővé, ugyanannak a géniusznak csodálatos intelligenciája volt a kimunkálója, amely az írást és a tornyot kitalálta. A vizek háta helyett lovak hátára ültetett társadalom eszméje éppolyan korszakalkotó volt egy primitív és földhözragadt emberiség idején, mint a mozdonyé négyezer évvel később, és aki ebben primitívséget, "barbárságot" lát, aligha érdemli meg a "történettudós" nevet. A lovas-társadalom és lovas civilizáció létrejötte a Káspi-mediterráneumban indult és és ugyanannak az író, nyiratkozó, borotválkozó, fehérneműt viselő, rendszeresen fürdő turáni fajnak volt a teljesítménye, amely már 7-8000 évvel ezelőtt toronymagasan emelkedett ki a földlakók makogó és torzonborz világából. Ez a forma, egy különleges civilizációs típusnak formája, amelyben nem az a gondolat fejlődik rendszerré, hogy szükségleteket kielégítő anyagi; vagy szellemi javakat mozgatnak a tér láthatatlan akadályán keresztül a helyhez kötött emberhez - mert erre úthálózat hiányában nincs lehetőség - isázsiai és nemhogy nem "görög", hanem még csak nem is hellén, hanem "kár" (gur, hurri). A "görög" mestermű, az Iliász ázsiai hősmonda-elemekből van összerakva és kompilátora, Homerosz (akit igazában aligha hívhattak így, mert "homerosz" "összerakót" kompilátort jelent), kisázsiai, valószínűleg szmirnai. Pythagoras kisázsiai, Anakreon, Sappho egy kisázsiai szigetről származnak. Kisázsiai Parmenides is. A "görög" irodalom, zene, filozófia, művészet megteremtői túlnyomóan kisázsiaiak akik a perzsa háborúk idején nagyobb tömegben emigránsokként kerültek a Mediterráneum nyugatibb részeibe. Róma etruszk város. A "Róma" szó maga is etruszk, éppúgy, mint "Romulus" is az. Királyai éppúgy etruszkok voltak mint ahogy a római "patrícius" családok is azok kezdve az etruszk tarchán leszármazottaival a Tarquiniusokkal márpedig az etruszkok szintén szumir származás, ázsiai eredetű nép. Róma az 5. században Kr. e. dél-itáliai ión uralom alá kerül s a dél-itáliai iónok szintén ázsiaiak. Az etruszk nyelv, faj és kultúra az 5. és 4. századok folyamán iónnal olvad össze Rómában s így jön létre a latin". A kialakulás a Kr. e. 3. század derekára fejeződik be, ebből az időből való az első "latin" nyelvű írásos emlék. Az etruszkból és iónból kialakult etnikumba az etruszk és ión területek közé beékelt néhány "illyr-kelta" (?) törzs hódoltatásával és beleolvadásával kerül "európai" eredetű, árja elem, a római kultúrát és civilizációt azonban megint nem ezek teremtették és jelentik, még "faji" értelemben sem, még kevésbé a civilizációs és kultúrelemek természete, származása és formái szerint. Az előállt és meghatározhatatlan, de minden. lényeges összetevőjében "ázsiai" népkeveréknek nincs is, és a múltban sem volt valaminő népneve. A "római" Róma városától vett jelző, a "latin" pedig később keletkezett nyelvmegjelölés, nem pedig népnév. 4. A "középkor" kifejezés Európára vonatkoztatva, hamis, és nem egyéb, mint a Mediterrán-kort "európaivá" bekebelező igyekezet. 5. Az árja inváziót évszázadokkal megelőző "késő-minoszi" korból, Kr. e. 1500 körülről fürdőszobás, központi fűtéses, 6-8-10-15 szobás, lépcsőházas, tehát emeletes lakások romjait ásta ki az archeologia. Ez a mediterrán civilizáció egy primitív ősi nép életének nyomai és a "hellénnek" nevezett civilizáció közötti rétegben helyezkedett el és ebből nőtt ki, ennek elemeit vette át a "görög" kultúra. 6. Amilyen ütemben válik ismertté a szumir kultúra és civilizáció, olyan ütemben derül ki, hogy az ókori görög civilizáció és kultúra mindent onnan kapott. A "klasszikus" görög építkezés frízei, metopái, timpanonja a mezopotámiai ősi építkezés tetőszerkezetének utánzata. A "görög oszlop" a maga köteget utánzó vertikális vájataival és fejmegoldásaival a szumir fatörzsoszlop későbbi utóda, amelyet a szumir építkezés vertikálisan ráragasztott óriásnáddal stukkószerűen burkolt s a görögök a lényeg megértése nélkül ezt utánozzák. A "chiton" az egész Elő- Ázsiát és a Mediterráneumot elárasztó szumir export cikk, a "kit" volt finom fehér vászon és ebből készített, alsótestet takaró lenge ruhadarab, v. ö. "kötő" és "gatya" szavainkkal), a "görög lámpának" nevezett tipikus formájú olajlámpa az archeológiai bizonyítékok szerint szumir lámpa volt, a kétágú "pán-síp" szumir zeneszerszám, a pentatonikus "görög" skálák, amelyekhez semmi közük az európai zenének, de annál több a turáni, többek között a magyar zenének is, szintén szumir skálák. A "görög" íráson éppúgy rajta van a márka "Made in Sumer", amint a görög nyelv összes kultúrszava is szumir szó. A kisázsiai "görögök", a "jónok", az "eolok" nem is "görögök", csak a görögök görög nevet adtak mindennek és ezzel félrevezették az utókort. A görög chariot, szumir harckocsi, az "eol" hárfa egy gyönyörű példányát Ur város romjai alól ásták ki. 7. Az etruszk nép származása és faji hovatartozása eddig még nincs "eldöntve", talán azért, mert az állandóan szaporodó jelek szerint nem volt árja s ezt úgy látszik nehéz megállapítani. Írása rovásírás ugyanazokkal a betűjelekkel, mint az ősi szumir, vagy a magyar rovásírás. Nyelvük ugyanolyan ragozó nyelv, mint a szumir, vagy a magyar, vagy a turáni nyelvek. Nyelvi maradványaik száma igen kevés, mindössze 7-800 szó, amelyeknek eddig csak egy töredékét sikerült megfejteni és ezekből a szófejtésekből is sok csak hozzávetőleges. A megfejtett szavak között azonban feltűnően sok szumir és magyar rokonságú szó van. A latinba etruszk szavak százai kerültek bele, természetesen "latinizálva". Mindaz, amit az etruszk nyelvről és kultúráról tudunk, "turáni" szumir és magyar vonatkozásban egy külön tanulmányt kívánna. A szumirokkal kapcsolatban egyre szaporodó ismereteink tükrében az etruszkok hovatartozása egyre tisztábban látható. Az Appenin- félsziget kelta-fajú kategóriái számára ugyanaz volt az etruszk, ami a görögségnek a "kréta-mykenei". 8. A szumir agu-.ból évezredek során etruszk ecu lett, ebből újabb 500 év alatt latin "egu". Mióta a szumir irodalmi anyagból tudjuk, hogy volt egy alacsonyabbrendű félisten jellegű mitológiai lényük, a mámor és a férfi-erotika istene, az animizmus korából megmaradt "Bakus" ami betű szerint bak-őst jelent (egy kecskebakszerű lény, aki nőnemű emberi lényekkel szeretkezik; a rómaiak így is ábrázolták, szarvakkal és kecskelábakkal), tudjuk, hogy honnan jön a Bacchus és honnan van az erdők, ligetek mitológiai lénye, a Pán és a faun (akárhogy megbotránkoznak is a "finn- ugor" nyelvészek, az erdők, ligetek általában "fa" nevű növényekből tevődnek össze). A szumir "sza" (száj) és "bul" (fuj) szavak ismeretében már tudjuk, hogy honnan ered az etruszk "supul" szó, amelyből a latin "subul" lett és ami sípost, sípolót, fuvolást jelent (v. ö. a magyar száj, fúj, síp, sípos szavakkal). A szumír eredetű etruszk "zeri" szóból, amely ünnepélyes aktust, szertartást jelent és amely egy tőről fakad a mi ősi "szerű táshoz nélkülözhetetlen pénz hiánya mellett is és kellő intézet és elégséges kutató személyzet nélkül is a szemébe ötlött, az erre leghivatottabb, sőt erre a célra alapított Magyar Tudományos Akadémiát nem érdekelte és ma sem érdekli. A Magyar Tudományos Akadémia a "finnugor" nyelvészetre szegezett szemmel határozottan tudománytalanul elhanyagolt egy olyan nyelvészeti területet, amelyet a miénken kívül egyetlen valamirevaló nemzet nyelvtudománya sem hanyagolt el. És itt nem arról van szó, hogy rokona-e a szumirnak a magyar, vagy nem rokona. Itt arról van szó, hogy egy szumir-magyar összehasonlító nyelvtudományi tevékenységhez a Magyar Tudományos Akadémia hozzá sem fogott, sőt mások ilyen természetű tevékenységét is bojkottálta. Sem szumir- angol, sem szumir- német, sem szumir-francia, sem szumir-olasz, sem szumir-spanyol, sem szumir-orosz, sem szumir-szerb nyelvrokonság nincs, de ezeknek a népeknek nyelvtudományi intézetei mégis intenzíven foglalkoznak a szumirral és az ebből származó hurrival. A Magyar Tudományos Akadémia és a magyar egyetemek száz éven át nem foglalkoztak vele. Szumir nyelvészeink, az emigráció két-három, önmagát finnugor nyelvészből szumir- magyar nyelvésszé átképzett magános úttörőjén kívül nincsenek. S ennek a határozottan megdöbbentő ténynek igen sötét és keserű háttere van. A Magyar Tudományos Akadémia, gróf Széchenyi István lelkes és bőkezű gesztusának impulzusára, kizárólag magyar áldozatkészségből, kizárólag magyar adományokból, (17) és expressis verbis a magyar nyelv művelése céljára 1825-ben született meg s működését 1830-ban kezdte el. Ezt a működést csaknem egy teljes emberöltőn keresztül nem jellemezte semmiféle "finnugor" elfogultság és nem befolyásolta semmiféle "finnugor" erőszak. A finnugor faj és nyelvrokonság elmélete az 1848-49-iki szabadságharc leverését követő 18 éves osztrák önkényuralom korában - és bátran hozzátehetjük következtében - idegen származású és a kormány támogatását élvező személyek, Hunfalvy (Hunsdörfer) Pál, Reguly Antal, majd Budenz József és társaik útján születik meg (18) és veszi át kormányzati erőszakkal a szó szoros értelemben vett "uralmat" a pesti egyetem, majd a Magyar Tudományos Akadémia felett. Az addig teljesen jelentéktelen és semmi tudományos s még kevesebb társadalmi eséllyel nem rendelkező "finn- ugor" elmélet diadalmas bevonulása a magyar tudományos életbe, az akkor még egyetlen pesti egyetemre és a Tudományos Akadémiába a jog, törvény, alkotmány és tudományos szabadság eszméinek semmibevevésével uralkodó császári kormányzat erőszakos németesítő intézkedéseinek s a magyar nyelv lealacsonyítása és elsorvasztása érdekében mindent felhasználó politikájának hátteréből indul el, és ennek a "tudományos" diadalútnak állomásait érdemes figyelemmel kísérni. Ugyanakkor, amikor a német nyelv használatát kötelezővé teszik a katonai megszállás alatt álló országban, amikor a hivatalos kiadványok, iskolai anyakönyvezés németté válik, egy Reguly Antal nevű magyar "tudós" két évvel a világosi fegyverletétel után Oroszországba megy a lelkileg és anyagilag teljesen tönkrezúzott Magyarországból az ottani "rokonnépek" tanulmányozására. Hogy a vagyontalan Reguly Antalnak a Kossuth-bankók katasztrófáját nyögő országban honnan van ilyenre pénze, már maga is furcsa probléma. Még furcsábbá teszi ezt a "tanulmányutat'- az, hogy 1851-ben Magyarországon útlevelet kapni külföldre olyan nehéz volt, hogy ilyenhez csak a legszorosabb kormány összeköttetésekkel rendelkezők és kormányügynökök jutottak hozzá. Mindezen felül - egy magyarnak a Világos utáni esztendőkben Paskievicsék országába kívánkozni a "rokonnyelvek" tanulmányozására a magyar nyelv fojtogatása idején kormánytámogatással, enyhén szólva groteszk dolog, aminek igen furcsa hangsúlya van. Reguly visszatérése után nem sokkal - 1855-ben - elindul a tomboló magyarellenesség Magyarországában kormányengedéllyel és kormányszubvencióval egy magyar nyelvészeti folyóirat, ("finnugor" programmal) Hunfalvy-Hunsdörfer szerkesztésében "Magyar Nyelvészet" címen! Mindezekkel és számos egyéb furcsa "tudományos" tünettel párhuzamosan az Akadémia kebelén belül is egy fokozatos átformálódás folyik a szabadságharc óta, egy új feltöltődés "gutgesinnt" személyekkel (Lonovics, Schedel (Toldy) Ferenc, Reguly, Hunfalvy-Hunsdörfer, stb. stb.), akik az Akadémia felfogásának és munkájának irányváltozását idézik elő. A szabadságharcot megelőző évtizedek magyar történész-nemzedéke -a kiváló jezsuita történész-professzor nak, a 42 kötetes "Historia Critica" szerzőjének, Katona Istvánnak tanítványai és szellemi örökösei - Fejér Györgyök, Kállay Ferencek, Jerneyk és mások heroikus kutató-generációja még a dél-kaukázusi eredet kérdésének adatgyűjtését végezte és az akkori "Tudománytár", cikkei és tanulmányai éppúgy ezzel a kutatási területtel foglalkoznak, mint ahogy a kor történettudományi könyvpublikációi is erre a területre vonatkoznak. A kor egyébként is, a nemzetközi tudományos életben is, Előázsia, Mezopotámia és a Kaukázus- Káspi- régió - mint a "klasszikus ókori Kelet" történettudományos felderítésének kora és a magyarság innen való származása, középkori krónikáink "Evilath"-jának, "Nimród"-jának tudományos ellenőrzése, izgató és lelkesítő kérdés, amelyre a gyorsan szaporodó paleográfiai és szemantikai adatok igen b nyítása volt a célja. Az előadott szemelvények bemutatásának célja csak annak demonstrálása volt, hogy a kétségtelen szumir-magyar nyelvi összefüggés szervi. Ez nem kölcsönszavak mennyisége, ez a két nyelv csontvázának azonossága. A szumir- magyar egyezések szókincsbeli, fonetikai és alaktani mennyisége az u. n. finnugor - magyar egyezéseknek a többszörösét jelenti, mint ahogy a többszöröse bármelyik más eurázsiai nyelv szumir vonatkozásainak is. Nincs oly nyelv Európa és Ázsia területén, amely annyira közel állna a szumirhoz, mint a magyar. 13. Az ó-magyar nyelvben minden ige "ikes" volt. Pl. a 13. századból való Ó-magyar Máriás- siralom- ban "epedik" van, ami ma már egyszerűen "eped", sőt pl. az utolsó nemesi felkelés katonai csődjét gúnyoló Napoleon- kori vers is így szól: "Futik, futik, meg sem állik Egész Konstancinápolig"... 14. A magyar iskolai nyelvtanokkal szemben, melyek az -ik igevégződést "rag"-nak nevezik, e sorok írója azt állítja, hogy az -ik végződés nem "rag", hanem képző s a szumir "ag" (tesz, csinál) "igealkotó" alapige egyenes leszármazottja. A szumir nyelv túlnyomóan névszókból állt, amelyeket "igealkotó" alapigékkel "igésítettek". A magyar igék pontosan ezen a módon álltak elő. A "fut" pl. (a szumir "bat"-ból) eredetileg főnév volt. Ebből lett az "ag" igésítő ige hozzáadásával (bat-ag) (futik) ige, majd az idők folyamán az -ik lekopott, mert a szó igeivé vált tartalma feleslegessé tette s így a "fut" értelmileg "igévé" alakult. A folyamatot módomban áll egy kristálytiszta példán bemutatni. A szumir "bal" szó rossz-at, kár-t, szerencsétlen-t, átok-ut jelent (v. ö. a magyarban bal-sors, bal-eset, balul üt ki valami stb. kifejezésekkel), vagyis határozottan névszó volt. Az etruszkban ugyanez "mal", s innen kerül a latinba (malus, male). Viszont az etruszkban "megátkozni" "mulach", "mlach" (szum. bal-ag), ami a latinban male-facio, malefico, male-dico, vagyis a male szóhoz ige van kapcsolva a mul-ach, bal-ag processzusnak megfelelően. Szavakban, mint fut, eped, rak, tép, kér, ad, sír, áll, ver, tur,stb. ma már "igei" tartalmat érzünk -ik nélkül is, és száz, vagy kétszáz év múlva ugyanezt fogják érezni utódaink a esz, isz, usz, alusz, kusz, mász stb. ma még ,ikes" szavakban is, amelyekből máris elpárolgott a "névszói" tartalom. Ha azonban az olvasó ilyen igékre gondol, mint pl. fehérl-ik, sötétl-ik kotl-ik, bűzl-ik stb., egyszerűre érzi bennük azt, hogy ezek névszók, amelyeket az -ik hozzáadása "igésített" vagyis -ik végződés nélkül ezek névszók volnának, mint a többiek is azok voltak egykoron. Nem tudom sikerült-e érzékeltetnem, hogy az -ik nem rag hanem igeképző, mint szumir őse az "ag" s ennek alkalmazása volt az, amit ma "ikes ragozásnak" nevezünk, de ami már kihalóban van, miután történelmi kötelességét teljesítve, "igék" ezreivel szerelte fel a nyelvünket. Vele együtt haldoklik hőséges társa, a második személyű -1 rag, a szumir "l" utóda, hogy fokozatosan átadja helyét az -sz második személyű igeragnak, amelynek szumir őse nincs, hiszen az ó-szumirban "önálló" ígék még nem voltak, csak "ikes" igék. 15. Bár időelőtti róla beszámolnom, mert idevágó vizsgálódásaim korántsem fejeződtek be, de megfigyeltem, hogy szumir szövegfejtésekben (természetesen elismert szumirológusok szövegfejtéseiben) mindig visszatérő diszkrepanciákat okoz szumir igei szóláncokban előforduló "b"-nek, vagy "v"-nek a jelenléte (a szövegfejtő sokszor kérdőjelet szúr a fordítás szövegének megfelelő helyére, mintegy kételyének, bizonytalanságának kifejezéseire, sokszor meg a fordítás valószínűtlen, különösen annak a számára, aki a magyar szókincs ismeretében ellenőrzi a fordítást). Ezzel szemben felhívom a figyelmet az alábbiakra. Vala, volt, vég, vén, év, avas, avar, avult, avítt, végez, eleve szavaink mind múltra utaló fogalmakat jelentenek. A Halotti Beszédben van egy feltűnő alakú múltidő; "teremtevé" (Eleve teremtevé Isten Ádámot) de -va -ve -ván, -vén ragjaink a cselekvést megelőző, avagy azt kísérő folyamatot fejeznek ki. vá, -vé ragjaink pedig a priori folyamat eredményét, tehát befejezést érzékeltetnek. Végül pedig etruszkban ,avil" magyarul "év", és a latin múltidő "b"-vel ( ama-b -am ) és " v" -vel (amavi) van képezve, márpedig a latin nagymértékben etruszk. Mindez esetleg azt jelentheti, hogy tüzetesebb felülvizsgálata a szumir szövegeknek esetleg azt eredményezheti, hogy a múlt képzésnek találhatunk egy másik szumir módját is, aminek a "v", vagy "b" hanghoz (a kettő könnyen váltja egymást) valami köze van. Ha valóban találunk ilyet, megtaláltuk a mi ősi múltképzésünk gyökerét, amelynek bázisa a "v" hang lehetett. A dolog - még egyszerű hangsúlyozom - egyelőre semmivel sem több sejtelemnél. 16. R. Jestin "Le Verte Sumérien" c. tanulmányában a magyar múlt idő "-t" ragját a szumir "t" igésítő ige származékának gondolja, mert a "t"- ban "befejezett" cselekvést vél érezni. Annyiban talán igaza van, hogy a műveltetésben van valami a befejezettségből, hiszen ha "műveltetek", részemről a ténykedés be van fejezve (azé következik aki az én indikációmra ténykedni kezd), a mi "-t" múlt idő képzési formánk azonban sokkal "modernebb" annál, semhogy a szumir "t" folytatása lehetne. Egyébként is a szumir "igésítő" igék funkciója igeképzés, nem pedig igeragozás.

2. rész ->>>>

-  Vissza a könyv elejére --->>>-

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés