A fehér lovon vett ország

  A magyarok, Árpád vezetésével, hosszú, keserves

hónapokíg tartó út után végre átkeltek a Kárpátokon.

Hátuk mögött hagyták a zord erdörengetegeket, a

jószágnak, szekérnek veszedelmet jelentö úttalan uta-

kat. A nyugati lejtökön sikerült újra síkságot érniök.

Lovaik már megizlelték az Ung, majd a Tisza vizét is,

barmaik, juhaik az itteni legelök füvét.

  És lassan megnyugodott a besenyöktöl ütött nép.

  Árpád fejedelem, aki akkor az Ung folyó torkolatánál

szállásolt, egy napon magához hívatta a Tas nembéli

Küsidet és így szólt hozzá:

  - Fiam, Küsid! Eredj, járd be a szöke Tisza mentét,

és vedd szemügyre ezt a földet. Tudni akarom, vajon

csakugynn olyan szép és olyan gazdag-e, mint ami-

lyennek az öregektöl hallottuk. Vidd magaddal ezt a

fehér lovat, rajta aranyos nyereggel, fején ezüstös kö-

töfékkel. És ha utad közben rátalálsz ennek az országnak

a fejedelmére, add át neki és mondd, hogy Árpád, a

magyarok fejedelme küldi ajándékul. És nem kér érette

mást, csak földet, füvet és vizet.

  Tas fia Küsid el is indult a Tisza folyása mentén délnek.

Szemügyre vett mindent alaposan, s látta, hogy igazat

mondtak az öregek: ez az ország valóban olyan gazdag,

söt talán még gazdagabb, mint ahogy a híre tartotta.

  Harmadnapra elérkezett egy fényes városba, amely-

ben ennek a földnek az ura, Szvatopluk, a morvák

királya lakott.

   Küsid elöadta, amivel megbízták, s elövezette a hó-

fehér lovat az arany nyereggel és az  ezüsttel kivert

kötöfékkel .

   A Szvatopluk körüI álló morva urak összenéztek.

Gondolták magukban: bolond ez az ember, hogy egy

ilyen gyönyörü paripáért csak ilyen semmiséget kér. De

hát persze, hogy adtak neki. Az ö dolga!

   Három napot tartott Küsid útja visszafelé is, Árpád

fejedelem Ung vize menti táboráig. Tarsolyában hozott

magával egy zacskó földet, egy öl füvet, s kulacsában

egy mentésnyi vizet. Amikor megérkezett, Árpád és

vezérei épp együtt voltak. Megvizsgálták, ujjaik között

morzsolgatták a földet, és látták, hogy igen jó terrmöföld

az. Megnézték a füvet - kövér fü volt az, m&ég hervad-

tában is. Aztán kézröl kézre adva a kulacsot, megízlel-

ték a vizet, és azt is jónak találták.

   - Most pedíg - szólt Árpád fejedelem Küsidhez -,

nyergelj és indúlj vissza a morvák királyához. És mondd

meg neki: ez a föld mától fogva az én országom. Az

enyém Attila jussán, s az enyém azért is, mert megvál-

tottam töle a fehér lóval, az aranyos nyereggel és az

ezüstös kötöfékkel. Most megyek és birtokba veszem,

öt pedig nem akarom ott találni.

  Szvatopluk rettentö haragra lobbant, mikor Küsid

átadta neki Árpád üzenetét.

   - Hol az a ló, hogy agyonüttessem, s tetemét a

kutyáknak vettessem! Hol az a nyereg meg a kötöfék,

hogy a fübe, a folyóba dobassam!

Nem szorulok én a te urad ajándékára!

  - Bizony késön gondolkoztál, uram! - válaszolta

Küsid. Mert a fehér ló húsán a mi kutyáink fognak

meghízni. A nyerget majd megtalálják a mi legeltetö

pásztoraink. A kötöféket pedig a mi halászaink fogják

ki a folyóból.

Mert ez az ország mostantól fogva a miénk!

   Azzal nyeregbe pattant, sarkantyúba kapta a lovát, s

mire Szvatopluk vitézei észbe kaphattak volna, túl volt

árkon-bokron. Szvatopluk persze tüstént hadba szólí-

totta fegyverforgató népét, de hiába: Árpád lovas sere-

ge, mint a förgeteg csapott le rá, és mire a hold ismét

megújult, Szvatopluk népéböl hírmondó sem maradt a

Duna-Tisza közén. Ö maga menekülés közben a Duná-

hoz ért. Belevetette magát a vízbe, mert az üldözö

magyarok már a nyomában voltak. Oda is veszett,

lovastul együtt elnyelte az örvénylö folyam.

  Árpád pedig, miután az egész országot elfoglalta,

összehívta a hét vezér tanácsát Pusztaszerre, ahol akkor

az ö szálláshelye volt. És ott a hét vezér megerösítette

a vérszerzödést. Aztán felosztották egymás között

Attila örökségét.

    Békességes évek következtek. Háborítatlanul gyara-

 podott, szaporodott a magyarok népe Attila örökségé-

 nek földjén. Azon a földön, amelyet kardjuk erejével

 szereztek meg maguknak.

***

    Az öreg Tas ott ül a sátor elött, ahonnan a kanyargó

 Tiszáig nyúló pusztára lehet látni. A távolban - épp

csak sejti a szeme - jószágai legelnek. A háta mögül,

a sátorból asszonyi csivitelés, gyermekszó hallszik.

   Háromszor öltözött fehérbe a végtelen puszta, s

háromszor borult virágba a rét azóta, hogy Küsid Árpád

szavával kétszer is megjárta Szvatopluk udvarát.

Pusztaszer után a fejedelem itt jelölt ki neki szálláshelyet

 és ö, bejárva a kövér legelöket, megszemlélve a folyón

a legalkalmatosabb halászhelyeket, úgy döntött:

itt üti fel sátrát.

   A sátorba aztán asszony is került, az elevenszemü

Cseperke. S esztendöre rá megjött a fiúcska is, Szolta,

aki ma még ott zsivajog az asszonyházban, de akinek

számára holnap-holnapután már ö készít kis íjat,

tegezt, nyílvesszöt .

   Mert Küsid tudja: a harcra béke, a bekére harc követ-

kezik, s eljön az idö amikor a kis Szoltának szüksége

lesz a fegyverforgatás apjától tanult mesterségére.

***