A Hadak Útja 

 Attila halála után hamarosan széthullott a hun

birodalom. Hiába fogadkoztak a temetéskor fiai:

Aladár, Ellák és a legkisebb és legkedvesebb,

Réka fia Csaba.

 Alighogy sátraikba tértek, megkezdödött a

viszálykodás Attila kardjáért - a hatalomért. S a

hunok, akiket az ellenség egyetlen csatában sem

tudott legyözni, elemésztették egymást: Aladár

hívei azokat, akik Ellákot akarták Attila utódjának,

Ellák hívei azokat, akik bátyja mellett fogtak

fegyvert, s mindkettö Csaba népét is, hiszen róla

mondotta volt a jóslat, hogy Attila halála után ö

lesz a hunok megmentöje.

***

  Feldúlt szálláshelyek mutatták az utat, ahol a

fejedelemfiak egymást pusztító seregei elhalad-

tak: üszkös maradványai a korábban virágzó élet-

nek. Halomra ölt nök, gyermekek, szétkergetett

csordák, nyájak mindenfelé.

  Végül a harcokban Aladár is, Ellák is elesett.

Maroknyi hívével egyedül Csaba tudott elmene-

külni a fellázadt rabszolganépek elöl. Keletnek

indult, ahol a hun hagyomány szerint valamikor

öseik is laktak, s ahol bizonyára még élnek Hunor

testvérének, Magornak ivadékai.

  Csaba maradék seregével együtt menekült a

maradék asszonynép s a gyermekek, akik közül a

nagyobbacskák már lóháton ülve segítettek terel-

getni a megmaradt állatokat a had nyomában.

  Igy érkeztek Erdély hegyes-völgyes tartományá-

ba, ahol aztán az üldözök nyomukat veszítették. De

már erösen megfogyatkozott a hun nép is, fáradtak,

elgyötörtek voltak. Letáboroztak hát, lovaikat, bar-

maikat megitatták a Küküllö vizében, aztán

felverték sátraikat a folyó-közeli lankákon.

  Évek jöttek, évek mentek. A hunok maradékai

megnyugodtak. Itt zordabb volt ugyan az éghaj-

lat, mint a Duna-Tisza közén, de volt fa, amiböl

házat lehetett építeni s tél idején oda behúzódni.

A folyók-patakok lankáin, az erdök tisztásain

pedig a jószágnak is került legelö.

  Csaba azonban mindegyre visszaemlékezett a

jóslatra, s egy szép napon úgy döntött: a fegyver-

forgató nép egy részevel továbbindul kelet felé,

hogy Magor ivadékait segítségül hívja, s vissza-

szerezze Attila örökségét.

  - Én most elindulok tovább, napkeletre - mondotta -,

 hogy testvéreinkkel együtt térjek vissza.

Te pedig addig, jó népem, itt székelj! És ha valami baj

történne, csak küldjetek utánunk, tüstént itt leszünk.

***

 Azzal útra kelt.

  Az ittmaradt nép nem sokáig élhetett békesség-

ben: a hunok által egykor leigázott népek fel-

fedezték szálláshelyeiket és haddal támadtak rájuk.

  Csabát a Kárpátok koszorúján túl érte utol a futár.

Tüstént visszafordult és szétverte az ellenséget.

  Másodszorra már a Dnyeszteren túlra kellett

utána nyargalnia a vészhírt hozó lovaslegénynek.

Csaba most is idejére visszaérkezett, s ezuttal az

utolsó emberig levágta a békés szálláshelyeket

dúló ellenséget.

  Sok-sok esztendö telt el azután. Akik gyer-

mekként jöttek ide Csabával a Duna-Tisza közéröl,

ösz hajú, ösz szakállú vének lettek. Az ö gyermekeik

örizték már a jószágot a legelökön, s az ö unokáik

hancúrozásától volt hangos a szállások környéke.

  A békés életet azonban egyszer csak újabb

ellenség zavarta meg. A nép, amely Csaba eltávo-

zása után ,,székely"-nek kezdte nevezni magát,

megint fegyvert fogott, de hiába küzdött hösiesen

élete és javai védelmében, az ellenség túlerejével

szemben ez mind kevésnek bizonyult.

  - Segíts, Csaba vezér! - kiáltott fel ekkor az égre

az egyik öreg.

  A kiáltást felkapták a szelek, s vitték napkelet

felé. S ott egyszer csak nagy zúgás támadt. Nem a

földön, amerre Csaba és vitézei elmentek, hanem

a levegöégben.

  Csaba tért vissza rég elhulott vitézei élén.

  Az ellenség azonban számosabb volt, mint eddíg

bármikor. S a székelyek a visszatérö Csaba királyfival

együtt sem bírtak vele. Még szerencse, hogy közben

lebukott a nap a hófödte távoli hegyek fölött, s

fekete éjszaka borult a csatatérre. De mi lesz holnap?

   Hadúr azonban segítsegére sietett népének:

 megjelent Csabának álmában azon az éjszakán.

***

 - Holnap, napfölkeltekor - mondta - vedd az

íjadat s lödd ki kelet felé az elsö nyílvesszöt. Ahol

földet ér, ott találsz egy vérvörös levelü füvet: For-

rasztófü a neve. Annak levelével érintsd meg az

elesett harcosok sebét. Azok pedig tüstént életre

kelnek, s testüket többé nem fogja fegyver.

  Így is történt. Mire a nap a fák hegyébe vágott,

talpon állott a forrasztófüvel feltámasztott had. Szét is

verték az ellenséget, hogy hírmondója sem maradt.

  Csaba pedig úgy távozott, ahogy jött. De

lovainak patkónyoma ott maradt az égbolton:

apró csíllagok milliárdjainak sora mutatta útját kelet felé.

  A nép azóta is Csaba Útjának vagy Hadak Útjának

nevezi ezt a csillagívet, amely tiszta idöben ott

ragyog ama föld fölött, ahol Csaba népe székel.

***