A korondi fazekasság története:

Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják. A fazekasság a középkortól nőtt iparággá.
Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat. Az udvarhelyi mesterembereket rendelet védet, így Korond szorult helyzetbe került. I. Rákóczi György 1643-ban, majd Apafi Mihály 1682-ben rendelettel oltalmazza a székelyudvarhelyi fazekasság termékeit, a korondi s Korond környéki falvak fazekasainak ún. „kontártermékei” ellen. Az eladási tilalmat azonban a korondiak folyamatosan megszegték. A vörös máztalan edények mellett a „cserepesek” kályhacsempéket is állítottak elő. Korondon a legrégebbi, évszámmal ellátott csempe 1667-bol származik. A máztalan, olcsó cserépedényekkel a korondiak Csík kivételével, az egész Székelyföldet és a szász megyéket is ellátták.
1750-ben gróf Gyulaffy László, Erdély udvari kancellárja, korondi birtokos biztosítja a korondi fazekasoknak, hogy évente 4 vásárt tarthassanak Korondon, ahol szabadon árusíthatják termékeiket.
1820-ban korondon már ötven fazekas dolgozott. A XIX. század végén megjelennek az olcsó mázas edények. 1893-ban Székelyudvarhelyen ko-és agyagipari szakiskola nyílik, ahol több korondi is tanul. A mázasedény gyártásának technológiája viszonylag rövid ido alatt egész Korondon is elterjedt. A fazekasok száma 1893-ban már 367-re emelkedett.
A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált fozoedények voltak az akkori cserepes tűzhelyeken. Néhány ezek közül: puliszkafőző fazék, káposztafoző fazék, tejfőző edény, de készítettek sarvaló kandérokat, szilvaízes edényeket, kalákák, lakodalmak, torok alkalmára vékás edényeket.
A cserepes tűzhelyek csempéit több helyen is készítették a vidéken: Atyha, Korispatak, Etéd, Küsmőd, Szolokma, Makfalva stb. Az erre vonatkozó bizonyíték az 1667-es évszámot viseli magán. Páll Lajos festő-költő pedig egy „Nemes Monos de Korond 1767” feliratú szép brokátmintás csempét talált. Ugyancsak szép régi csempéket őriz Józsa János fazekas.
Korondon a fazekasok mindig nagy számban éltek. Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott. Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkező fazekasok száma. A legtöbb mester a falu Tószegnek nevezett részén élt ősi időktől fogva. A többségükben gazdálkodó felszegiek „kurtaharisnyásoknak” gúnyolták régebb őket, mivel a korong hajtásától elkopott-kifoszlott a székelyharisnyájuk szárának az alsó része.
Az a tény, hogy 1613-ban egy udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolta a korondiakat, bizonyítja, hogy a korondi fazekasok már akkor komoly vetélytársként jelentkeztek. Idővel az 1750-ben Gyulaffy László által biztosított négy vámmentes vásár lehetosége is kevésnek bizonyult, így nagyobb piacra volt szükség. A XIX. század közepére már a korondi fazekasok termékei Erdély szerte ismertté váltak. Az árusítási utakat „szekerességnek” nevezték. Leggyakrabban Marosvásárhely vidékét és a Mezoség falvait látogatták meg. A biztosabb vásárok végett távolabbi vidékekig is elmerészkedtek, egészen a Mezoség pereméig. Ezek az árusítási utak, azonban nem voltak veszélytelenek. Útjaikra általában egy katlan fazekat (600-1000 db) vittek. Az edények ára kétszer töltve kukoricával volt abban az idoben. Kínos, nehéz munka volt mind az edény készítése, égetése, mind pedig az értékesítése. Ezért a falu szegényebb rétegét éppen a fazékiparral foglalkozók alkották.
Az 1820-ban egész Erdély szerte megejtett úrbéri összeírás alkalmával 50 fazekast jegyeztek fel Korondon.
A XIX. szd. Közepétől a korondi fazekasság számára új piacokat jelentettek a Kárpátokon túli falvak, városok, melyek valósággal felvirágoztatták ezt az iparágat. Ezt az ívelést a Románia és Ausztria- Magyarország között kibontakozott ötéves „vámháború” szakította meg. Továbbá az is fokozta sz értékesítési válságot, hogy csappant a kereslet a közelebbi területeken is a máztalan fazekak iránt. Ekkor következett be az első fazekas „emigrálás”. Tizenhét mester vándorolt át Korondról s más Udvarhely megyei településekről az akkori Románia területére a jobb megélhetoség reményében.
A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara fontos adatokat szolgáltat jelentéseiben a századvég korondi fazekasságával kapcsolatban. Ezekből nyomon követhető, hogy miként tűnt el lassan a korondi máztalan kerámia és foglalta el a helyét a keresettebb mázas edény. Szinte évről- évre kimutatható, hogy miként ösztönözték az akkori kereskedelmi minisztérium képviselői, a mázas edények készítésének meghonosítását. Az áttérést a visszaesett edényárak is sürgették. Míg 1886 előtt 100 db edény ára legalább 3 forint volt, addig a vámháborút követően mindössze 1,70 forintot kaptak érte.

A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara igyekezete eredményeként a kereskedelmi miniszter nyolc hónapos tanfolyamot szervezett a mázas fazekasság elterjesztése érdekében, sőt ún. „vándortanító” is tevékenykedett, aki házról házra járva tanítgatta az embereket az új technológiára. A lakósság azonban idegenkedett a kezdeményezéstől.
A kerámiaválság ellenére Korondon nem csökkent a mesterek száma. Mialatt Küsmődön és Szolokmában alig tevékenykedett 7-8 fazekas- és nemsokára ezek is felhagytak vele- addig Korondon az 1893-as jelentés szerint még mindig 145-en uzték ezt az osi mesterséget. A korondi vállalkozó kedvueknek segítségükre volt a székelyudvarhelyi Kő- és agyagipari szakiskola létrejötte is.
Az 1900-as évek elején Székelyudvarhely vármegye eroteljes iparfejlesztési akciót indítványozott. Textil, kő, és agyagipari létesítményeket kértek a Sóvidék számára.
Az Iparfejlesztő Bizottság a kereskedelmi minisztériumhoz címzett Memorandumában beszámolt a korondi lehetoségekről: „Bizottságunk hiszi, hogy néhány év alatt, elsosorban Korondon olyan iparfejlesztési akciót kezdeményez, mely által százak és ezrek fognak európai verseny – agyagiparos műkészítményeket eloállítani.”(Udvarhelyi Híradó, 1907)

A XIX század utolsó évtizedében páratlan fejlodésnek indult a korondi fürdő is, amelynek akkori tulajdonosa Gáspár Gyula egy kis mázasedénygyártó muhelyt létesített. Ebbe az üzembe hozta mesternek Korispatakról Katona Jánost és egy német festot. Az üzembe több korondi is dolgozott, így egyre többen kezdték elsajátítani az új gyártási folyamatot. 1909-ben a Kereskedelmi és Iparkamara jelenthette, hogy Korondon elterjedt a mázasedény készítése. A mázas kerámia térhódítása a korondi fazekasság addig nem tapasztalt fellendülését jelentette. 1913-ban már ennek alapján városi rangot kértek a nagyközségnek.
Azt, hogy a modernebb gyártmányok ma már magasabb szinten állnak, köszönhető Filep Dezsonek, akitol a fazekasok eltanulták a művészi kivitelt, és igen szép eredményeket értek el. Ok azok és akik ma a legelokelobb szalonokba beillo vázákat gyártják. Ezek a vázák nemcsak a „közönséges korondi fazék” végnapjait jelentették, hanem a régi értelembe vett fazekasság megszünését is. Korondon a fejlodés tovább folytatódott. A két világháború közti periódus újabb lendületet adott a fazekasságnak.
A román néprajzosok már a húszas évek végen „felfedezték” Korondot. Mac Constantinescu a fogarasföldi Dragus-i kerámiát a korondival hasonlította össze. Az akkori faluban 200 egyéni fazekasműhelyt talált.
A korondiak sikerrel vették fel a versenyt a kerámiaipar tokés vállalkozásaival is. Foleg Munténia és Moldva falvait kezdték elárasztani változatos, tarka festésű cserépedényeikkel, játékokkal és dísztárgyakkal.
A Tompa fivérek tordai kerámiagyárának mintájára 1929-ben megalakult előbb a Bertalan Áron, majd a Katona Sándor tulajdonában lévő „fazékgyár”. 1936-ban alakult meg a Patria nevu új gyár, ahová idegenből hozott fazekasokat neveztek ki muhelyvezetonek. Ez a vállalkozás hamarosan megszünt. A Bertalan Áron kerámiagyárba egyre több szakiskolát végzett fazekast hoztak, nemcsak Udvarhelyrol, hanem Tordáról is.

Korond a két világháború között a fazekas központok „sárkovácsainak” befutó helyévé vált. A kerámia az egyik legkifizetődőbb üzletnek bizonyult. Az 1930-as évek végén Bertalan Áron a tordai Pitvartól a Tompa fivérekhez hasonló modelleket kapott. Korondon is egyre jobban a elterjedtek a „népies”, „magyaros” minták. Ebbol nemcsak a Pitvarnak szállítottak, hanem Németországba is. Az üzemek révén a magán fazekasoknál is elterjedtek a gipszformák (modellek). A negyvenes években Bertalan és Katona üzeme mellett két kisebb muhely is működött. Az egyes muhelyekben mindent elkövettek a muhelytitkok megorzéséért.
Idoközben Korondra mukedvelo festőnőt, Boér Máriát hívták Kolozsvárról, aki szép virágváza díszítéséket és modelleket készített, és bevezette az antilopos vázák készítését. A nagyváradi Molnár Judit, Boér Mária után 1945-ig tevékenykedett Korondon.
Tófalvi Zoltán szerint ez a korszak piaca az „eklektikus edényeket, giccses emléktárgyakat, talpas vázákat, és hímzésekbol átvett festett vagy szaruzott díszítményeket igényelte.” (Tófalvi Zoltán: A korondi fazekasság)

A korondi fazekasokra a Kárpátokon túli edénygyártók is felfigyeltek, nemcsak a vásárlók és a néprajzosok.
A II. világháború éveiben a korondi fazekasok nyugat felé is messze „elonyomultak”, egészen Ausztria határáig. A bécsi döntés után dr. Szepesi Mihály miniszteri tanácsos az ún. „úri” ízlést kielégíto fazekasokat szövetkezetbe szervezte, és termékeiket az egész ország területén árusította. Többen dolgoztak is az anyaország különböző településein, mint fazekasok, ezek hazatérve meghonosították az ellesett szecessziós utánzatú, népies, magyaros stílust.
A sokféle hatás és a piacok megorzéséért tett erofeszítések a tulajdonképpeni népi fazekasság végét is jelentették. Tófalvi Zoltán így ír erről: „ Korondon a szigorú értelembe vett népmuvészet is megszunt és átalakult gicsekkel tarkított népi iparművészetté.”(Tófalvi Zoltán: A korondi fazekasság)
A korondiak évről évre több terméket szállítottak a Kárpátokon túli területekre. Kezdetben szekerekkel, késobb teherautókkal fuvarozták az árut.

1949-1950 között államosították Bertalan és Katona Sándor üzemeket, és a magániparosok helyzete is nehezebb lett. A hatvanas évektol a közkézben levő gyárak termékskálája kibovült. Elkezdodött a virágvázák, falitányérok, és más dísztárgyak sorozatgyártása. 1962-ben az üzemekben elkezdik gyártani a fekete kerámiát. Azuta magántermelok is foglalkoznak vele.
A turistaforgalom fellendülése fokozta a keresletet is. A leleményes korondi ember pedig igyekezett kieléggíteni minden szükségletet, sokszor éppen az igazi értékek föláldozása árán. Így hódított teret a giccses dukkó-díszítés is.

1974-ben új, modern, korszeru kerámiagyárat létesítettek Korondon. Az 1972/73-as tanévben a székelyudvarhelyi szakiskola vezetosége tanulókat toborzott kerámia szakra, és ezt az osztályt kihelyezték Korondra a helyi elméleti középiskola épületébe. Az itt végzett diákok a korondi kerámiaüzembe szakmunkásként álltak munkába.
Az 1989-es fordulat változást hozott a korondi üzem életében is. A gyárat a Vestra néven részvénytársasággá alakították, a munkáslétszámot, és a termelést lecsökkentették. Az inflációnak, és a vezetői érdektelenségnek köszönhetoen a megtermelt javaknak nehezen került felvevő piac, és a kilencvenes évek közepére le is állt a termelés.
Szerencsére a kerámiaüzem leállása nem jelentette a korondi fazekasság halálát. Bár örökös párharc folyt az üzemi termelés, és a magántermelés között, mégis ösztönző hatása volt. Ami már két évtizede ösztönző mércét állító rendezvény a korondi fazekasok számára az az Árcsói kerámiavásár. Az évrol évre megrendezett kerámiavásár által Korond népi mestersége, a fazekasság, a közszemlélet tárgyává vált. A résztvevo fazekasok hozzáállásának köszönhetoen a rendezvény évrol évre jobban betöltötte tömegnevelo szerepét.

A kerámiatermékek híre messze túlnott az évek folyamán Európa határán. A magántermelok-most már csak róluk beszélhetünk- az öt kontinens majdnem minden országába eljuttatják (különösen 1989 után) termékeiket, de az 1962-1989 között virágzó üzemi termelés is sok országot meghódított.

A fobb importálók: Algéria, Anglia, Ausztria, A.E.Á., Ausztrália, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izland, Izrael, Japán, Jugoszlávia, Kanári-szigetek, Kanada, Líbia, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Norvégia, Olaszország, Panama, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szovjetúnió, Új-Zéland.

A korondi fazekasság történelmét, múltját végigkövetve, méltán nevezhetjük a települést, az erdélyi fazekasság, és a népművészet legnagyobb központjának. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy számtalan Maros, Hargita és Kovászna megyei székely népi fazekas központ közül ma csak a korondi muködik. Természetesen ennek megfelelően megnövekedett a „korondi” kerámia iránt érdeklődők tábora, és emellett a fazekasoknak igazodniuk kellett a változatosabb igényekhez is.
Korond nagy érdeme, hogy az erdélyi fazekas központok lassú hanyatlásával és fokozatos megszunésével is ki tudta elégíteni a későbbiekben jelentkező fokozódó igényeket, és ezeket életbe is tudta tartani.

forrás: http://forraspanzio.extra.hu